Riki madár, aki recseg

Most egy kicsit fázom, mert elég hideg van még (január 26), (jó, otthonhoz képest neeeem, de itthez képest igenis, olyan 15 fok körül, és a nedvesség jól rátesz egy marékkal, hogy még hidegebbnek érezzük), és zumbáról jövök, és rettentően izzadok. A zumba egyébként a keresztlányom szerint vénasszonyoknak való, és én ki is kértem magamnak, hogy nemis, mert igenis megizzaszt, és én a negyvennagyonkevés évemmel nem érzem magam vénasszonynak, és itt rengeteg korombeli fiatalka jár zumbázni meg egyáltalán….Csak ma kicsit majdnem hátatfordítottam, amikor benyitottam a terembe… hát tele volt vénasszonnyal!!!! Nem akartam elkeveredni köztük, beálltam egy Jó Nagy helyre, mire öt perc múlva nem jön egy töpörödött nénike, és egy centire jobbrahátrabeállmögém!!?? Észre sem vettem, amíg egyszer majdnem ráléptem a fejére… jaj, miért állsz ilyen közel? Mondjuk nem is az a baj, hogy idősebb, tök jó, hogy tornáznak meg táncolnak az idősebbek, és én is akarok majd, ha idősebb leszek,   hanem hogy NEM KÖVETI A RITMUST!!  Ez a szimpla-szimpla-dupla-dupla valahogy pont fordítva van neki, egyik pillanatról a másikra hirtelen otterem előtted-melletted-mögötted, aztán próbáld meg kikerülni. Szóval vigyázni kell a zumbánál, nehogy agyontaposs egy nénikét.

Tehát, ott tartottam, illetve ott kezdtem, hogy kicsit fázom….ez azóta nagyonfázom lett, mert hát hogy pólóban vagyok, már tök hidegek a kezeim…de nem mozdulhatok, hogy felvegyek valamit, merthogy Riki madár befészkelte magát a bal fülem mögé, a nyakam és a hajam közé, és szépen, ahogy kell, hátrafelé bedugva csőrét a szárnyai közé, alszik. És ha megmozdulok, felébred… nem tudom, meddig fogom még bírni, hogy fázzak, de annyira jó érzés, amikor ilyen kis állat ilyen szintű bizalmat érez felénk, hogy nem akarom megtörni a varázst…majd megtöri ő, biztos, hirtelen felébred, megrázza magát és szarik egyet. Ahogy szokta. Biztos. Naponta legalább három madárkakát szedünk le egymásról, Marcos (kisebbik fiam), meg én, a repülés közben földre-illetve kanapéra-illetve lámpára hullott jó kis guanót már nem is említem… Juanka (férj) és Benyó (nagyobbik fiú, 14 éves, “Úristennehogyideszarjonezamadár!”) elővigyázatosabbak, vagy ronggyal fogják meg a madarat, vagy jó messze eltartják a kezükön maguktól, nehogy letojja őket. Mondjuk, ez a praktikus megoldás. Minket meg, Marcosszal nem érdekel. Lekakál, leszedjük. Már ki is tapasztaltuk, hogy a leghatékonyabb a madárürüléket letisztítani bármilyen felszínröl, ha valakit érdekel keressen meg privátban, elmondom…

Riki. Riki tulajdonképpen nem is csak Riki, hanem Riki kettő…vagyis nem, Riki három… vagy félnégy?? Én már elvesztettem a fonalat a számításban, az biztos, hogy nem az első nimfa papagájunk…de hogy is kezdődött?

Igen, emlékszem, körülbelül 3 évvel ezelőtt vettünk egy állatkereskedésben (botor módon, merthogy nagyon drága volt, és sajnos stresszes a madár, mint minden állat, akiket állatkereskedésben vesz az ember…) horror áron egy nimfapapagájt. Ő volt a nimfa ősanya, mármint a mi életünkben…csak hogy csípett, mint az állat… Erre gondoltam, hogy szerezzünk neki egy papát, akor jobb lesz neki, ha már velünk nem tud megbarátkozni…(meg egyébként se szeretek egy állatot tartani egy fajtából, sajnálom őket, ha egyedül vannak). De ekkor már okosabb voltam, közvetlenül tenyésztőt kerestem, találtam is, nem is olyan messze, akihez elmentünk, (vittük magunkkal a madarat, merthogy akkor még nem tudtuk biztosra, hogy lány, gondoltuk, a tenyésztő ért hozzá, majd jól megnézi, és ha lány, veszünk hozzá egy fiút, és ha fiú, kap egy barátnőt. Így is történt, negyedannyi pénzért megkaptuk a fiúmadarat, mint amennyit a lányra költöttünk…(na tessék, elég erős példa, a nők mindig több pénzt visznek el, mint a férfiak…J

Hazamentünk, nagy kalitka, fészek, finom kaja (a nagy kalitka tényleg nagy, egy ilyen álló gurigás, 80szor 60-as…), aminek meg is lett az eredménye…minket ugyan még mindig csípett a mama, sőt, most már a papa is, merthogy nem volt kézhez szoktatva, de született négy csodaszép pici papagáj… na most az, hogy csodaszép, elvont értelemben mondom, mert nagyon csúnyák a kis papagájok, és SOKÁIG csúnyák, míg ki nem nő az összes tolluk, majdnem hogy undorítóak…mondom ezt én, az állatimádó…szóval türelem… tehát született négy pici… és én nagyon büszke voltam, hogy nálunk születtek!! Aztán nőttek-csak nőttek, zabáltak és kakáltak, és egyre hangosabbak lettek… ricsajoztak, a szülők óvták őket, tehát még mindig csíptek…és nekem elegem lett a sok zajos, nagy, szeretetet egyáltalán ki nem mutató madárból…(legalábbis felénk… egymás felé biztos kimutatták, de azt meg mi nem értettük, szóval mintha nem is…) és akkor eldöntöttük, hogy az egyik kis picsonszitót (sp. Pichoncito- fióka) kézzel neveljük tovább, így nagy eséllyel később is kezesbárány lesz…akarom mondani kezesmadár. Az elején egy kis dobozban volt, 4 óránként kapott fecskendőből tápot (amit előtt vízzel fel kellett oldani, persze), aztán mikor kicsit nagyobb lett, már a földön is lépegetett, meg főleg Marcosszal volt… na ő volt Riki Egy. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz több Riki is, úgyhogy nem úgy hívtuk, hogy Riki Egy, hanem csak Riki. Egyébként aztán megtanult fütyülni jó pár dallamot, amikor hívtuk, hogy “Riki ven, ven, riki, ven, Riki, gyere, gyere Riki, gyere” odarepült hozzánk…és mondta is, tényleg, hogy Riki ven…meg utánozta, amikor kinyitottam a csapot, hogy igyak, a kortynak a hangját… nagyrészt ugyanis ott volt a vállunkon (főleg az enyémen, persze, én voltam az ősanya)… meg a kocsiban, amikor mentünk hazafelé Magyarországra, a GPS hangjait is, amikor radart jelzett például, ja, meg otthon a telefoncsörgést… emlékszem, nemegyszer rohantam le az emeletről, hogy szól a telefon, de nem… csak Riki ült ott, a félig szétcsípkedett telefonkábelen, vigyorogva… szóval élmény volt vele, tényleg… nem tudtuk biztosra, hogy fiú-e vagy lány, de utólag, amikor elmeséltük a mostani Riki vagyis Riki Félnégy tenyésztőjének, hogy mint az őrült, támadott minket a madár (Riki Egy) amikor valamilyen rongy volt nálunk, azt szerelemféltésből tette, merthogy a fiúk párzási időben agresszívek lesznek… tényleg, így belegondolva, nagyokat röhögtünk, amikor Marcos ide-oda rohangált visongva a konyha és a nappali között egy konyhakendőt lebegtetve, a madár meg közvetlenül utána a levegőben, mint egy hatalmas sasmadár, és ha utolérte, bizony, támadta, nem is kicsit… aha, és amikor délután ledőltünk a szófára sziesztázni, és betakaróztunk, és a madár odaszállt, közvetlenül mondjuk a fejünkhöz, meg se próbálj megmozdulni, azonnal odakapott… de bárhol volt is a takarón, ahogy egy kis mozgást észlelt, úgy érezte támadják az ő hitvesét, (ebben az esetben az egész takarót a hitvesének tekintette)… úgyhogy felkelni is úgy kellett, hogy nagyongyorsanminélmesszebbatakarótól, nehogy azt higgye, van valami közünk hozzá. De azért ahhoz képest, hogy fiú volt, elég kezes volt… imádta, amikor a nyakát-fülét simogatják (a fület metaforikusan kell érteni, a madaraknak nincs fülük, csak füllyukuk), forgatta a fejét, mutatva, hogy most hol esik jól neki… aztán egyszer csak elege lett, és megpróbált jól megcsípni… elég gyorsan megtanultuk elkapni onnan ilyenkor a kezünket… szóval ő volt Riki Egy. Mondanom se kell, minden tele madárszarral, a fotelok (még jó, hogy moshatók), a lámpák, folyamatos volt a madárszar takarítás…. de összességében megérte, látjátok, most Riki Félnéggyel újra bevállaltuk (egyébként most is itt ül a vállamon, és alszik…csak előtte jól szétszórta a tollai között és a bőrén található piszkot…)

Sajnos Riki Egy elrepült. És az én hibámból…a gyerekek próbáltak vigasztalni. Persze Marcos iszonyat zokogott, sokáig meg se lehetett vigasztalni, meg tettünk ki mindenfelé papírokat Riki Egy fényképével, meg kerestük, ahol lehetett. Mondjuk a kép nem az ő fényképe volt, mert minden nimfapapagáj egyforma, az internetről szedtem le, dehát ugyanolyan volt, mint Riki Egy. Szóval elrepült. Fájó pont ez nekem. Az úgy történt, hogy- és most is ez lesz, illetve már ez van -hogy amikor én itthon voltam, Riki gyakorlatilag az én vállamon volt, majdnem mindig… és már annyira észre se vettem, hogy ott van velem, hogy kimentem a kocsihoz valamiért… és még nem is akkor, amikor kimentem, és kinyitottam az autót, hanem amikor becsuktam. BUMM… huss, elrepült. Megijedt az ajtócsapódástól, és elrepült. Persze kiabáltam, hogy Riki-Riki, dehát ezek a madarak (meg a madarak általában) nem az okosságukról híresek (van egy kifejezés is spanyolul, nagyon találó: “cabeza de chorlito”- madaracskaagyacska, a madáragy méretére illetve intelligenciájára célozva), és egyszerűen eltévednek… sokkba esnek, mert hirtelen nem az eddigi környezetükben találják magukat, és nem találnak vissza… de még a nagy amazóniai papagájok sem…

Rettentően szomorúak voltunk. Mindenki. Egyszer két hét múlva jött egy telefon, hogy megtalálták Rikit, el is hozták, de persze nem ő volt… persze, ittmaradt, de olyan sótlan volt szegényke, meg egészen más, mint a mi Rikink, hogy odaajándékoztuk egy fiatal családnak, ahol egyébként tök jó helye lett. Na akkor mondtam, soha többet ilyen nagy madár… hogy ha véletlen megint elrepül, megint lesz sírás, meg így tiszta marad a ház is… Egyébként az esti imádságba belevesszük ezt a madarat is, ő volt Riki 2.

Na most, pár sort megérdemel, PMR, ami spanyolul a “Persona con Movilidad Reducida”- “Mozgáskorlátozott személy”-t jelent. A mi esetünkben ez “Pájaro con Movilidad Reducida” volt, “Mozgáskorlátozott Madár”. Csak úgy hívtuk, “PEMEERRE”. Valószínűleg azért, mert ő volt a legkisebb és a leggyengébb a fészekben, görbék maradtak a lábai, nem is tudott lábra állni, de még repülni sem… Ő volt Riki Egy földi, értsd padlói társa, elmászkálgatott szegény a padlón, volt kirakva neki kaja meg víz, Riki néha meglátogatta, veszekedtek egy kicsit, aztán szétváltak. Ő sajnos csak pár hónapot élt, de azért mindenhez képest minőségi élete volt, mondhatom. Aztán egyszer csak eldőlt. Ezeknek a madaraknak, akik ilyen testi fogyatékossággal születnek, általában neurológiai problémájuk is van… nincs egyensúlyérzékük, néha nekimennek dolgoknak meg ilyenek… szóval ő volt Pemeerre… nagyon sajnáltuk őt is, de nagyon beteg volt szegényke… őt csak félnek számolom, azért lett a mostani Rikink négy helyett csak félnégy. De egyébként nem így hívjuk. Rikinek szólítjuk, én előszeretettel mondom neki, hogy Rikardo, bár tudom, hogy lány, de Rikarda hülyén hangzik. Miért, Béla meg Tamás Úr nevű szuka kutyákat is ismertem, mondjuk spanyolul a Don Tomás jobban hangzott.

Visszatérve, az ősszülőket és a másik két testvért elajándékoztuk, mindenki nagyon örült, hálásak voltak, akik elvitték őket (persze, nem kellett horribilis összegeket költeni rájuk), és én is örültem, hogy nem volt több ricsaj és csípkedés….

Marcos, szegény, még jó ideig sokszor sírt Riki Egy után, és én próbáltam megvigasztalni, hogy az itteni telek nem olyan hidegek, mint Magyarországon, biztosan túléli meg ilyenek… de ilyenkor nehéz bármivel is próbálkozni…nagyon sajnáltam Marcost, neki nagyon fontos volt a madár… és bár megfogadtuk, hogy SOHA TÖBBET NAGY MADÁR, AKI SZABADON REPDES ALAKÁSBAN……jött a Karácsony (2016 Karácsonyáról beszélek)…

És én titokban nézegettem tenyésztőket… persze csak álmodikanyomor- szinten, eljátszogattam a gondolattal, hogy mennyire örülne Marcos egy ilyen kis kézzel felnevelt madárhoz, aki jönne, amikor hívná… ahhhhhh… Juankának nem is szóltam róla… Az elején. Aztán persze be kellett vonnom, hát azt csak úgy nem lehet, ilyen dolgokat férj nélkül eldönteni, hogy megint nagymadár szabadon, megint madárszar mindenhol… (Itt megjegyzem, azért nem voltunk madár nélkül, volt egy hatalmas, 2x2m röpde a nappalinkban, 8 Diamantes Gould-dal (talán Gould Amandina magyarul?)- de erről majd egy másik madaras pillanatomban írok, mondjuk. “Zajlik az élet a kalitkában” címmel, mert zajlik, de zajlik ám, el sem tudjátok képzelni!)

Szóval, ugyan Marcos nem kért az angyaloktól madarat, de én már eldöntöttem, hogy hoznak neki… egy kis szervezés után nagyjából kialakult a menetrend,  időközben egyre jöttek az ötletek, hogy s mint kéne az egészet lebonyolítani. Az én agyi belső viharaimmal nem foglak terhelni Titeket, inkább elmesélem, hogyan bonyolódott le az egész ninfa-papagáj (Riki Félnégy) megérkezése hozzánk… csak nehogy elkalandozzak, mint mindig.

Tehát: Marcost a Karácsonyfa alatt, a többi ajándék között várta egy levél, amelynek egyik oldalán Riki Félnégy párhetes képe volt (akkor még nem tudta Marcos, hogy ő lesz Riki Félnégy, csak egy ninfa papagáj fiókát látott) . Ez már furi volt Marcosnak. A papír másik oldalán egy titkos nyelven írt valami volt, mindenféle szimbólumokkal meg  jelekkel… ez egy levél! Ez egy levél! Itt már nagyon izgultunk, mindannyian. Marcos, persze, hogy izgult, de nem tudta, hogy mi jön ezután, mi pedig, papa meg én, azért, hogy valahogy a tudtára kéne adni, hogyan lehetne megfejteni az írást, de anélkül, hogy észrevegye, hogy mi adtuk tudtára… Próbálkoztunk, hogy így meg úgy, hogy ha az angyalok küldtek egy rejtjeles levelet, biztos küldtek segítséget is, hol lehet- hol lehet… Egy kis intés, egy kis jel Benyónak, nagyobbik fiamnak, aki egyből vette a lapot, és papi, aki odament a Karácsonyfához, megfogott “véletlenül” egy díszt, és megfordította… és elkezdtek kiabálni mind a ketten, hogy “Marcos, a díszek hátoldalán vannak papírok odaragasztva a jelekkel!!!! Odarohant mind a két gyerek a fához, és elkezdték keresgélni a díszek hátoldalán a papírokat, és amikor egyet megtaláltak, rohantak a levélhez, megkeresni a jelet, melyik betű lehet a megfelelője…és így vagy egy fél órán keresztül… és én akkor nagyon boldog voltam… azt hiszem, egy pillanatra megérintettem a Mennyországot, igen…

Hasonfekve a földön, kipirulva írogatta Marcos a jelek fölé a betűket, és szépen-lassan körvonalazódott a levél tartalma (ilyen gyorsan még soha nem írt, meg kell hagyni- nem szeret írni..) Tulajdonképpen egy köszöntő levél volt, a kis papagáj részéről, aki Marcos új barátja lesz, de még a mamájával van, mert nem képes egyedül enni… de ha felhívja ezt- és ezt a telefonszámot (a tenyésztőjét, akivel lebeszéltem persze a dolgokat előre, nagyon jófej volt, vette a lapot), akkor megbeszélhetik, hogy mikor mehetünk a madárért… Namost, a madár tőlünk 120 km-re volt, dél felé, egy Amposta nevű helységben. Ki az a hülye, aki elmegy ilyen messzire egy papagájért? Igen ám, de én közben (a sok agyi vihar eredményre vezetett) kitaláltam, hogy amúgy is megyünk Madridba 25-én együtt ebédelni anyósomékkal (mert mi ilyen jófejek vagyunk, hogy ha már hazamenni nem tudunk Mo-ra az én családomhoz Karácsonykor, legalább a másik szülőket boldogítsuk egy kicsit), és 26-án jövünk vissza, mivel Juankának dolgoznia kell, hirtelen megjegyeztem, -mintha akkor világosodtam volna meg-, hogy mi lenne, hogyha hazafelé nem Zaragoza felé jönnénk, amerre szoktunk, hanem dél felé, Valencia felé. Akkor PONT útba esik Amposta. Hmm, hogy ez milyen jó ötlet, papi, mit szólsz hozzá, na jól van, legyen így. Hát így is lett. Hazafelé beugrottunk Rikiért, aki akkor még csúnya volt és csupasz, de mostanra már azért egy igen szép kis madár lett belőle… természetesen mindig az én vállamon van, mindent összekakál, és még mindig recsegve reklamálja a tápot, bár egyre ritkábban… nem is tudnám elképzelni a napjaimat már nélküle…

Riki Egy (de ezt akkor senki nem tudta)

Riki félnégy kicsin, csúnyán és a Rejtjeles Levél

Riki félnégy nagyon nagyon